Prof. Dr Csíkszentmihályi Mihály – “Good Governance – Vezetői szerepek és felelősségek a közjó megteremtésében”

A híres áramláselmélet atyja, az Egyesület Államokban élő magyar származású világhírű pszichológiaprofesszor 2017. november 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tart előadást. A vezetői szerepkör is adhat „flow” élményt?

A közjó, a „közboldogság” szolgálata egyben az  egyéni boldogság elérésének a lehetőségét is megteremtheti. Csíkszentmihályi Mihály kutatásai a kreatív, termékeny, a munkájukat örömteli módon megélő emberekre irányulnak. Napjaink egyik legjelentősebb gondolkodója szerint az életünkben döntő fontossággal bír, hogy megtaláljuk-e azt, amiben örömünket leljük, amiben kiteljesedhetünk. Ez vezet a jól-léthez, ezáltal jöhetünk rá, hogy mi az élet értelme, ha úgy tetszik így lehetünk boldogok, sőt, tágabb értelemben így vihetjük előbbre a társadalmat.

A közjó a társadalom minden tagjának feladatot ad, és annak kibontakoztatásáért – képességeinek megfelelően – mindenki köteles munkálkodni. A gazdaság társadalomra gyakorolt hatása meghatározó, tehát – az üzleti szféra felől közelítve – könnyen belátható, hogy az üzleti vezetők megfelelő magatartása döntő jelentőséggel bír. Az „emberközpontú”, szilárd erkölcsi értékek alapján működő vállalatvezetés bizonyítottan eredményes, fenntartható és méltányos profitot hoz. A küldetéstudatos vezető az „érintettekhez” (alkalmazottak, ügyfelek, beszállítók, stb.) való viszonyulásában nem csak az üzleti célok elérését tartja szem előtt, hanem azok emberi kiteljesedését is fontosnak tartja. Átérzi a társadalommal szembeni felelősségét, vezetői szabadságát az igazságosság és a szolidaritás szellemében gyakorolja, saját értékrendjét mindennapi munkájában is megélheti, ami elégedettséggel, örömmel tölti el és elegendő motivációt ad tevékenységének a folytatására.

Feltehetőleg a Chicagói Egyetem professzora, az Amerikai és a Magyar Tudományos Akadémia tagja előadásában fentiekről is hallani fogunk.

Legyen tiéd az első hozzászólás!

Mi a véleményed?

Az email címed nem kerül nyilvánosságra.


*