Az Egyház első üzletember szentje?

2013. szeptember 19-én Buenos Aires-ben lezárult Enrique Shaw (1921 – 1962) szentté avatási eljárásának az első szakasza. Rómában a Szentté avatási Kongregáció vizsgálja a dokumentumokat.

Az argentin üzletember, 9 gyermekes családapa, a UNIAPAC jelenlegi argentin tagszervezetének, az ACDE (Asociación Cristiana de Dirigentes de Empresa = Vállalatvezetők Keresztény Egyesülete) alapítója és első elnöke, olyan fokon gyakorolta vállalatvezetői hivatását az Egyház társadalmi tanításának szellemében, hogy méltónak találtatott az eljárás megindítására.

Ő alapította az Argentin Katolikus Egyetemet, a Keresztény családok mozgalmát, valamint az Argentin Akció Catholica elnöki tisztét is ő töltötte be. 3400 ipari munkása részére alapítványt és teljes körű egészségügyi ellátórendszert hozott létre. Betegség, házasság, gyermekek születése, elhalálozás esetén a dolgozók külön anyagi támogatáshoz jutottak.

Amikor 1957-ben rákot diagnosztizáltak nála, orvosai megdöbbenve tapasztalták, hogy gyárának dolgozói (Cristalerías Rigolleau) tömegesen jönnek vért adni vezérigazgatójuk gyógyulásáért. Utolsó szavai szerint boldog, hogy a munkásai vére csörgedezik az ereiben. 41 évesen halt meg.

Ferenc pápa jellemzése szerint gazdag és szent ember volt. Isten gazdagságot adott neki és ő jól használta fel az adományt. Nem paternalista módon, hanem az emberek kiteljesedését szolgálva.

Vállalatvezető, családapa, Isten szolgája, és talán az Egyház első üzletember-szentje? Elgondolkoztató és mély jelentőségű üzenet lenne ez a vállalatvezetők és az üzletemberek felé!

Az eljárás megindítását Rómában Buenos Aires akkori érseke egy bizonyos Jorge-Mario Bergoglio, a mai Ferenc pápa kezdeményezte…

Legyen tiéd az első hozzászólás!

Mi a véleményed?

Az email címed nem kerül nyilvánosságra.


*