Egy sajátságos eskü…

Aki elhivatott, az személyesen is elkötelezi magát egy életcél, foglalkozás, életpálya mellett. Orvosok, papok, ügyvédek, katonák ünnepélyes fogadalommal nyilvánítják ki küldetésük vállalását. És ha az üzleti vezetők is esküt tennének?

 

Kiss Ulrichnak – aki bemutatkozása szerint: „jezsuita szerzetes menedzser múlttal és újságíró jelennel, vállalkozók és vállalati vezetők edzője, krónikás és társadalomkutató” – köszönhető az a hippokráteszi eskü mintájára megfogalmazott fogadalom, amellyel vállalatvezetők és menedzserek hitet tehetnek amellett, hogy az ember és nem a profit a vezérelvük.

Az eskü letételére először az Értékek Értéke Program zárókonferenciáján, 2017. január 28-án nyílt lehetőség. A 3 éves program 2014-ben indult. Az ötletgazda KÉRME – Keresztény Értékmegőrző Egyesület – nevéből és küldetéséből adódóan több témakör mentén is foglalkozik a fenntarthatósággal, a társadalmi igazságossággal, a társadalmi felelősségvállalással (CSR), illetve a fentiekhez kötődő vezetői felelősséggel és tevékenységekkel. Az egyesület alapvetésnek tekinteti, hogy a méltányos és fenntartható, emberközpontú gazdaság felé való nyitás elsősorban az üzleti vezetőktől és a vállalkozóktól függ.

 

Kiss Ulrich speciális vezetői szemináriumain is mód van az eskü letételére. Az MbJ, azaz Managament by Jésus szemináriumokon a vállalkozók, vállalati közép és felsővezetők „a világ bizonyítottan legsikeresebb menedzserétől” (a félreértések elkerülése végett: Jézus az!), tanulhatnak. Az eszmei alapokat Jézus „csapatépítő és a hosszú távú célokat előnyben részesítő, tartós sikerre irányuló” pedagógiája, és „a legfrissebb modern menedzsment irodalom gondosan kiválogatott szemelvényei” szolgáltatják.

 

Legyen tiéd az első hozzászólás!

Mi a véleményed?

Az email címed nem kerül nyilvánosságra.


*